New York

Ajánlott muzsika olvasás közben:

http://www.youtube.com/watch?v=Xvash3C5G9c

http://www.youtube.com/watch?v=0UjsXo9l6I8

Soha sem voltam Amerika rajongó. Sőt. Kifejezetten idegenkedtem a túl amerikai dolgoktól. No meg a sok sztereotípia. Meg a sok bugyuta film. Jajj! Meggyőződésem, hogy azért lettem ennyire menthetetlenül romantikus, mert az amerikai filmipar termékein cseperedtem, ahol bármi is történjék, mindig katarzis a párkapcsolatok sorsa. A jó elnyeri jutalmát, a lovag pont véletlenül jó időben és jó helyen oda keveredik, a kőszívű szőkeség megenyhül, de még az is kiderül, hogy a bomba testében egy IQ győztes lakik, aki érző szívű és pont családra vágyik a nap végén, és éppen megkérik a kezét az utolsó lehetséges pillanatban, mielőtt elhagyná a Naprendszert.

Nem beszélve a rettentően idegesítő ünnepeikről, amelyből nekem a Valentin Day a legfelidegesítőbb. Mert az, hogy a Hálaadás napján mindenki pulykát akar, és Amerika egész pulykatenyésztése erre a becses napra készül, hogy az év legnagyobb bizniszét nyélbe üsse, a vevő meg, hogy hogyan töltse meg ezt az apró, békés madarat földi finomságokkal, az már egészen eltörpül amellett, hogy mindent negédes rózsaszín kacsingató szívecskék töltenek be…  🙂

Aztán szépen lassan észrevettem, hogy szinte minden zene (rendben, kivéve SmetanátJ), amiért rajongok, kivétel nélkül Amerika földjén terem. És egyszer csak összeállt, hogy az a ritmusvilág, amelyben elindul a csípő, a felsőtest, majd a lélek is, az mind-mind amerikai fekete zene. Hogy az igazi ritmusok és érzelmek zenéi mind azon a kontinensen, azon államban készülnek. Hogy a zene ősanyja ott lakik. Az én zenémé. Body and Soul. Ez alkotja a harmóniát. És teltek-múltak az évek, elhatalmasodott bennem az érzés, hogy e nélkül is lehet élni, de minek is?

Az a fantasztikus ritmusvilág, az szimplán belemászik az ember agyába, testébe, szívébe. És mi, itt az öreg kontinensen lehetünk bármilyen büszkék a romjainkra, a templomainkra, a festészetünkre – és lehetünk is természetesen – az a lüktető érzelemvilág, amely a fekete zenéből árad: utánozhatatlan. És az a színpadias megjelenés, amely ezen stílusokkal társul, azt csak az érti meg, aki beszívja magát ebbe világba és rájön, hogy ez az érzésekről szól, a lázadásokról, a társadalmukról, rólu(n)k, a kapcsolatainkról, magu(n)król. (és) A feketékről. Mert ez utánozhatatlan, a vérükben van, a sejtjeikben.

Úgyhogy az évek alatt belém ívódott zene, amely már a sejtjeim részét képezték és képezik, egyenesen azt súgták, hogy NY-ban a helyem. És kilátogattam. Az ötlet egy fröccsözés közben fogalmazódott meg, egyik bringatúránk kreatív estéinek egyikén. Azóta is köszönet annak a kreatív estének:)!

…. És elindultunk. És láttuk és hallottuk. És az óta vágyunk vissza. Mert ott van az, ami itt nincs. Hogy a zene körül forog a Világ. Hogy a zene lengi be a várost. A ritmus, a szabadság, a zene.

Nyilván NY sem kifogástalan, sőt. Manhattanben nem is tudnék élni, klausztrofóbiás, embertelen, személytelen, nyomasztó. Na de hát ott a Village. Ahol minden emberi léptékű. Ahol vannak fák és kiülősök. Ahol jóérzéssel elkortyolgatod a happy hour(s) ajánlatait, ahol megpihensz, mint turista, megpihensz, mint munkásember, avagy csak kicsit magadba szívod az emberléptékű NY-t.

Ahol árad a zene a metróból, az aluljárókból, az emberekből, a parkokból. Ahol a kisgyerekek már kétévesen követik a pelenkájukkal a zene dallamát és önfeledten, korlátok nélkül, önkifejezően, óriás mosollyal élik át a zenét. Ösztönösen. És itt a lényeg. Az európai ember szerintem elfelejtett ösztönlényként működni. Túl sok a konvenció, túl sok a magunkra erőltetett szabály. És a zene élvezetében ez óriási gát. És a feketékben ez nincs meg, ők egyszerűen eggyé válnak a muzsikával. Ezért alkotnak ilyen csodálatos zenei kreációt. Mert a lelkük zenél. Mert még munkálkodik bennük az, ami a lényeg. Az érzéseik. És érzés nélkül nincs zene. Soul. R’n’B (Rhythm and blues). Beszédesek, ugye? Ők tudnak valamit, amit mi vagy soha sem tudtunk, vagy mélyen elfeledtünk.

Ahol a város „kitelepít” 50 zongorát, hogy kedvedre játssz, a metró és munkahelyed között, azt minek nevezzük, mint nem annak, hogy tudják és értik, hogy a zene a lélek. A lélek meg egy város, avagy bármi mozgatórugója. És innentől kezdve eltörpül a felhőkarcoló, eltörpül a 15 millió ember naponta, mert lüktet a város, és lüktetsz Te is. Amikor lemész egy klubba, és már lépcső alján beleolvadsz a zenekarba, és mintha egy filmforgatáson találnád magad és végre együtt mozog veled a közönség, és testbeszéddel el tudod mondani, amit mások(nak) évek alatt nem. Ez NY. Ez a fekete zene. És azóta már csak erre vágysz, mint a kábítószeres. Keresel minden kapaszkodót, körbeveszed magad a NY-ra emlékeztető muzsikákkal és emlékekkel, beletemeted magad, hátha ez is kicsit visszavisz abba a varázslatos létbe. Tudjuk, ott is vannak problémák, ott sem rózsaszín. De ha legalább a lelked egyik része kiteljesedhet és kielégül, akkor már jó helyen vagy! Hiszen ki tudja, meddig és hol leszel? Menni kell, csinálni, olykor hátat fordítani, ösztönösen élni. Sodródni. Nem hallgatni másokra, csak a belső hangodra. Talán ezt hoztam haza NY-ból…