XIII. kerület, Újlipótváros. Szinte nincs olyan napszak, hogy ne héjaszerű körözéssel lehessünk egy-egy parkolóhely birtokosai. Gondosan kicentizem a szűk utcákban a haladást, olykor-olykor egy-egy nemesebb szitokszó hagyja el számat, hogy autós társaim mennyire nem alkalmasak a volán mögé ülni, 200 méterenként jobbkezesek, avagy stop táblák, hullahoppos tornamozdulatokkal igyekszem belátni a kereszteződésekbe, hogy szabad-e az út és ne törjék rommá kedvenc járművemet, mivel szintén a parkolás szabályaira fittyet hányó, egyéb, autóval rendelkező lények, ellehetetlenítik a közlekedést. Meg a zöldséges, aki önhatalmúlag kicsapja boltja elé az almás rekeszt, hogy autokrata módszerekkel fenntartsa magának a helyet, a házmester, aki rátolja az autókra a kukát, a színházba igyekvő polgártárs, aki oszlopként próbálja biztosítani párjának a végre szabadon lelt belvárosi parkolót a cigarettacsikkes, sörösdobozos, viszont már jóval kevesebb kutyagumis járdaszegélyen.
Ezen élethelyzetek között csillant fel a szemem egy már-már mesés lehetőségen, amikor is úgy tűnt, hogy egyik autóstársam elhagy egy, a fodrászomhoz közeleső parkolóhelyet, és kisebb logisztikai csavarral, majd rückverccel be is tehetem a járművet a párhuzamos parkolás szabályainak megfelelően, 10-20 cm-re a járdaszegélytől. A kiparkolandó autó vezetője beül, asszony anyósülésre szintén, én indexelek békésen kicsit mögöttük és mögöttem már alakul a sor. Vezető tereferél, állítgatja a GPS-t, én egyre türelmetlenebbül indexelek – még jó, hogy az index csak egyféle ütemben és színben tud pislogni 🙂 :), mert érzem, ebből botrány lesz a mögöttem kialakuló sorban. Vezető még mindig bűvöli a GPS-t, én pedig igyekszem továbbra is megőrizni angyali nyugalmam, hogy ne hasaljak rá a dudára, de egy ilyen kincset érő parkolóhelyért az ember sok mindenre képes.
Aztán a pokol mégis szabadulni látszott. Nem számoltam azzal, hogy a mögöttem lévő gépjármű fajtája az autósok egyik réme, a TAXI(s). A taxis, aki – tisztelet természetesen a kivételnek – mindig és minden körülmények között hágja át a KRESZ összes létező szabályát és teremt nap, mint nap balesetveszélyt körülöttünk, állítja le a forgalmat és hisz a csak nekik járó alapjogokban. Nos, igen, ő volt mögöttem a sorban. Aki habitusához méltóan viszont már rá is hasalt a dudára és gyaníthatóan a mellette lévő utasát pártjára állítva szidták az egész családomat. Először, pantomimesek tehetségével igyekeztem elbábozni a folyamatot, hogy mit is csinálnék itt indexelve, majd a duda folyamatos kürtüléséből arra következtettem, hogy a bábjátékom mégsem sikerült díjnyertesen, ezért hát lehúztam az ablakot, hátha a szóbeli magyarázat alapján a taxis ember kissé békülékenyebb lesz, de tévedtem, úgyhogy a takarodj és a húzzál már a k…a anyádtól zengett az újlipóti kis utca.
Na, de a párhuzamos idősíkok folytán, parkoló barátom is nagy nehezen elforgatta kerekeit a szintén párhuzamos állásból, így teljesen valósággá téve azt, hogy lassan elhúz végre valahára, a GPS tudja a dolgát, anyjuk elrendezte magát, irány a következő célállomás. A taxis meg ordít, addigra már az én indexem is pirosan izzott, angyali nyugalmam is kezdett cserbenhagyni, de most már a farkastörvényekre és az önbecsülésemre való hivatkozással tudtam, hogy egy Forma 1-es mozdulattal, puhán, ámbár mégis dinamikusan, semmi korrigálással, egy kormánymozdulattal kell behelyeznem az űrsiklóm az áhított helyre, különben másnap a címlapon leszek. Rákoncentráltam, belőttem, bekanyarítottam, visszatekertem és kikapcsoltam. Nem néztem se jobbra, se balra, csak büszkén előre és átrúzsoztam a számat. Aztán már csak a fodrász kérdezte meg, miért áll égnek a hajam?:)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: