Barátság

Annyi megfogalmazás született már a barátság kifejezésre az irodalomban, a pszichológiában, magunk között. Természetesen nekem is megvan a saját kifejezésrendszerem és érzésvilágom a barátsággal, mint fogalommal kapcsolatosan.

Méltán szerencsésnek mondhatom magam a barátaim tekintetében. Vallom, amit Te adsz, azt is kapod vissza. Ha nem is mindig pont attól, akinek adtad, bár jó volna ezt hinni és milyen egyszerű mechanizmus is lenne nem, de bár? 🙂 De az élet nevű társasjáték nem írja le mindig pontosan, hogyan lépj és hova, és olykor még az is megesik, hogy vissza kell lépned pár mezőt.

Párhuzamosan haladunk ebben a társasjátékban. Néha eltolva az idősíkokban, néha pont ugyanazon a mezőn állunk, bonyolult a képlet. Amikor ugyanazon a mezőn állunk, akkor könnyű minden és könnyen kezelhetők vagyunk egymás számára. Aztán amikor más mezőkön ácsorgunk, gyakran nehéz átérezni a másik rezgését és vice versa, de ez egy remek alkalom arra, hogy erősítsük az empátiánkat, hogy mindig emlékeztessük magunkat, hogy mi is voltunk, avagy lehetünk hasonló helyzetben, és hogy tanuljunk meg tapintatosnak lenni, ha még két ellenétes előjelű érzésben, élethelyzetben is vagyunk éppen.

Meg kell tanulnunk nem féltékenynek lenni, együtt örülni a szerelmeiknek, a szakmai sikereiknek, együtt dühöngeni a problémáikkal, lelkesedni egy új kesztyűért, táskáért, együtt főzni a baracklekvárt.

A barátság egy óriási kincs. Ha nincsenek barátaid, nem lehet teljes az életed. Tőlük kaphatsz olyan visszajelzéseket, olyan nézőpontokat, amelyekre sem szülők, sem szerelmek nem képesek. Ha igaziak, együtt lüktetnek veled, látják szinte a gondolatainkat, tudják, mire mit fogok lépni a társasjátékban.

Egy elévülhetetlen mondolatsor:

„- Isten veled – mondta a róka. – Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. – Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse. – Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat. – Az idő, amit a rózsámra vesztegettem… – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse. – Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”

( Antoine de Saint-Exupery – Kis herceg)

Felelősek vagyunk a barátainkért és barátságainkért. Mennyi figyelem egy-egy ajándékban, mennyi gondoskodás! Amikor érzed a szeretetet a süteményekben, a könyvekben, a zenékben, ami csakis csak neked szól.  Amikor csilingelő hanggal felhívnak és tisztelnek meg vele elsőként, téged, a barátot, hogy elújságolják a hírt. Hogy ceremóniát gyártunk köré, amikor találkozunk, hogy mosolyog a lelkünk, amikor tárcsázzuk a számot és csalódottak vagyunk, amikor esetleg nem veszi fel.

És ki kell tartanunk akkor is, ha a másik éppen nem kedves. Ha esetleg oda csap, mert más miatt dühös, ha elvonul és nincs kedve hozzánk. És aztán szeretettel befogadni, amikor újból felénk tart.

Amikor (finoman) tükröt tart és szembesít rossz szokásainkkal, gyengeségeinkkel, és makacsságainkkal. És olykor jobban tudják, hogy nekünk mi kell, mi meg megtanuljuk befogadni azt. Viszont szólunk, ha bajt szimatolunk és visszaterelgetjük őket is a realitás felé. Ott vagyunk, amikor fogni kell a kezüket, megérezzük, ha bajban vannak.

Ez egy szövetség. Egy háló. Ha sérülés keletkezik rajta, be kell foltozni. Olyan, mint a pók hálója. Erős, rugalmas, de sérülékeny. Ha kilyukadt, gyorsan orvosolni kell. Mert minél hosszabb ideig hagyjuk a lyukat bevarratlanul, annál kérgesebb lesz a széle, és bármilyen ragasztóanyaggal próbálkozunk, a nyoma már mindig ottmarad…