Évszakok

Renaissance

Megolvadnak a jégcsapok, hallom, ahogy cseppjei koppannak az ereszen, nedves a föld, csatakos a hólétől. Kikacsint a hóvirág, elképesztő élni akarással dugja ki fejét a még megfagyott földrögök közül. Illatozik az ibolya, zsizsegve kezd pezsegni az élet. Lekerül a télikabát, végre kibújik a láb a csizmából, a boka felszabadul a feszes fogságból. A haj lobog, illatozva repül, a sapka elkerül a gárdrób mélyére.  Jön a kis zakó, a ballon, a mokaszin. Kipattannak a rügyek, virágba borulnak az álmos fák. Megtelnek a kiülősök, kiszínesednek a gyümölcsfákkal együtt a ruhák is. S bár az erdő még kopasz, de szívünk már pillangókkal táncol. Szaladunk a virágoshoz valami kiültethetőért. Csokorban a gyöngyvirág, orrunkhoz húzzuk az orgona nagy, tömör, lila fürtjeit. Illatozik a frézia, pompázik a cseresznyefa, csikizi orrunkat barka. Elindulnak a felújítások, megvalósulnak a tervezgetések. Ültetgetünk, metszünk, csokorba szedjük a színeket. Fellélegzünk. Már-már megpróbálunk megújulni, mint a természet, amely tényleg ezt teszi. Irigylésre méltó a ciklikussága, ahogy az élet részeként tekinti az életre hívást, a virágzást, az elmúlást, és mi emberek, valahogy esetlenül próbálunk utána kapaszkodni.  Tavasz. Egy óriási színes oxigén buborék ez az egész, reménynek, újjászületésnek szeretnénk, ahogy a „la natura” menetrendszerű pontossággal meg is teszi, hogy aztán átforduljon a nyárba.

Buborékkal teli fröccsök

Langyos éjszakák, varázslatos csillagok misztikus utakon, késő esték a teraszomon. Vállpántos szaténhálóingek, papucsos kutyasétáltatások, spagettipántos pólók és a miniruhák.

Gyöngyöző fröccsök, csapatos bringatúrák és az bársonyos kora reggelek.  A hajnali madárkánon, a vasárnapi ebédek a kertben, a Pilisből érkező ébresztő friss szellő, ciripelő tücskök koncertje, csillogó Duna és a pilledt szombat délutánok. Óriás partik a kerthelységekben, balatoni lángos, átbeszélgetett éjszakák, nagy tervek, egyéjszakás kalandok. Külföldi srácok és lányok, kitágul a Világ. Olykor őrült kavalkádok, szexi ruhák, napbarnított bőrön a naptej illata. Nagy mosolyok, kacsintások, csábítások, csalódások. Világmegváltó tervek, elnyúlás egy puha pázsiton, katicák színesítik a világot és egy méhraj zümmög valahol. Forró, kiégett tarló, büszkén figyelő napraforgók. Kiskacsák serdülnek és követik fegyelmezetten anyjuk hívó szavát.

A reggeli gyors elkészülések ideje, egy kis szempillaspirál, rúzs, a többivel nem kell bajlódni. Arcomon a napszemüveg nyoma.

Fülledt strandok, éjszakai fürdőzések, hajnali lefekvések. Talán változom és már nem ez a legkedvencebb évszakom.

Pasztellek és a mámorító újbor

A halvány fények évszaka. A napsugarak egyszer csak már nem perzselik a bőrömet, hanem lágyan, balzsamosan simogatják, amikor már nem keresem a fák hűsítő árnyékát, hanem minden pillanatot megragadok, hogy magamba gyűjtsem ezen puha energiákat. Az ősz a szüreté, a társaságé, a szőlő zamatáé, az újboré. A nyugalommal vegyült izgalomé. Amikor ácsingózva kérdezzük a borászokat, hogy milyen termés várható és mikor kortyolhatjuk az új fejtés első cseppjeit. A csodálatos szögű fénysugarak, hűvös reggelek, a tompa fényű nappalok.  A béke, a kiegyensúlyozottság, a megnyugvás, a harmónia évszaka.  Amikor kint esik, és bent meghitten bujkálhatunk a takaró alatt. Amikor tapogatózunk a ködben, és áthat mindent a nyirkosság. A szürkeséget megmelegítő gyertyafény. A könyvillat a ködbe burkolózó hálószobából. Az összebújások évszaka. A dér megcsípte faleveleké, az első zúzmaráké, a túlélő színes virágoké. A friss boré, az első hó izgalmát várva. A szép kosztümöké és harisnyáké, ballonkabátoké. A béleletlen csizmáké. Az elvándorló madaraké, akiket óvhatunk / védhetünk és imádkozhatunk értük az óriási út alatt, hogy ezt valami hallatlan erővel és bátorsággal tegyék meg évről évre. Akiket csodálhatunk, miközben egy-egy embermentes szigeten gyülekeznek, hogy jól megtervezett, precíz pontossággal kivitelezett útjuknak neki eredjenek.

Az első fagyokkal megcsípett csipkebogyók évszaka. Amikor már nincs levél, csak a félig megfagyott piros bogyók mosolyognak a bokrokon.  Amikor a vasárnapi ebéd után nézegetjük a pálmafás nyaralás képeit és nosztalgiázunk. Amikor egyre többször kerül elő a fogalom, hogy Karácsony és már a mamuszba is zokniban bújunk. Amikor bebugyoláljuk kedvenc fáinkat a hideg elől és elsőként töltjük meg a madáretetőket, várván, hogy az ilyenkor szokásos órarendben első madárvendégeink megérkezzenek.

Jégvarázs

Hideg. Rövid nappalok, hosszú délutánok, korán érkező esték. Olykor zimankó, olykor szürkeség, majd a csodálatos hóesés. Ahogy csendben és puhán megérkezik, és csak porcukrozza, csak porcukrozza a tájat. Sítúrás ajánlatok és a verhetetlen Last Xmas a Whamtől. Az egyre lankadó karácsonyi őrület, amelyet talán igényesebb körökben átvesz a kézműves ajándékok és az élmények ajándékozásának sora. A Szilveszter görcsös izgalma.

A szentimentalizmus időszaka. A karácsonyi most vagy soha. A be nem teljesedett csodák hónapja, december. Amikor azt várjuk, ha eddig nem, akkor majd most elmondja, leírja, kifejezi, bátorságot nyer.

A céges ünnepi partik, évértékelések, fogadalmak ideje. Vígasságok, nehezebb másnapok. Összegabalyodott emberek, összegabalyodott érzelmek. Beöltözős bulik, a gyermeki izgalommal teli készülődések.

Majd néhány nap lenyugvás. Amikor pár órára a legtöbbünket elönt a szeretet és arra vágyunk, hogy ez az érzés, ez a zsigerekbe beégetett érzés begyógyítsa a sebeket. A mieinket és másokét. Amikor meg-megállunk, lelassítunk, átgondoljuk mit értünk el és mit kellett volna tennünk másképp, mielőtt elindulunk új utunkra.