Dőljenek a tabuk

Az évnek ezen időszakában van egy hét, ami az „egyénekről” szól nálunk, ilyenkor sok-sok programot kínálunk a dolgozóknak, ami eltér a szokásostól és valami különlegeset ad nekik / nekünk. Céges rendezvény keretében jött el hozzánk Csernus doki, de igazából nem is ez a fontos, hanem a tartalom. Csernusnak van egy média-imázsa, amelyet nyilván maga épített fel, és ettől egy igencsak megosztó személyiséggé vált. Olvastam pár könyvét, voltam már előadásán, így tisztában voltam vele, hogyha leveti a pikírt subáját, sok tanítást kap(hat)ok tőle, a maga nyers és arcomba mondó valójában. De ez jó, ezt én szeretem.

Mi gurul messzebb, a kocka vagy a golyó? Avagy mitől leszünk hitelesek?

Válasz: Kisugárzás és önbizalom. Önbizalmunk megszerzésének pedig két módja van:

Racionális úton, pénzzel és anyagi biztonsággal. Avagy emocionálisan, belső békénk által, ezt nevezzük boldogságnak. Eme utóbbi jelenti azt, hogy beleállok abba, amit érzek, ergo ez lenne a felnőtt viselkedés. Szabadságot kaptunk. Az út mindig kétfelé ágazik. Elnyomom az érzéseim, avagy kimondom. Először formálom magamban, majd kimondom magamnak, és végül kimondom a tükörképemnek, hangosan. Oda. Bele a tükrömbe.

A XXI. század embere elkerüli a fájdalmat. Nem beszél róla. Ergo nincs is? Ja, dehogy nem! Benn őrlődik, mar és sebez. Ennek lesznek majd betegséges tünetei…

De mitől is lesz önbizalmam? Hogy megmérettetem magam, majd ebből siker keletkezik, és elkezdek hinni magamban. Viszont sokan összekeverik a biztonságot a boldogsággal. De mekkora különbség is, tényleg! Milyen könnyen lebuktatható az az érvrendszer, amelyben egy biztonsági játékos próbálja az biztonságérzetét boldogságként eladni.

Minél merevebbek vagyunk, tehát kockák, annál nehezebben fejleszthető az érzelmi intelligencia. Meg kell tanulnunk nem csak a pozitív, de a fájdalmas érzéseinket is kimondani. Érzelmek = vékony jégen való táncolás. Megállunk a szélén, ijedten rámerészkedünk, mert azért a kíváncsiságunk nagy. Lábujjunkkal tapogatjuk, hová léphetünk. Várunk. Amikor nem hallunk reccsenő hangot, onnan lábujjhegyen igyekszünk továbbosonni, hogy nehogy teljes testsúlyunkkal nehezedjünk rá. És gondoljuk, ha az első két lépés megvan, akkor már végigsuhanhatunk így, a bevált módszerünk alapján. De valószínűleg nem. Mert lesz rianás, vagy megbicsaklik a bokánk, elesünk, és esetleg egy lék keletkezik általa. Abba meg beleesünk, és az meg fáj. De aztán kikapaszkodunk, na de az milyen diadalittas! Az önfejlődés is az, amikor beismertem, hogy hazudtam magamnak. Az életben nincsenek lejátszott forgatókönyvek. Mi alakítjuk. És igen, ennek van kockázata. Ez hívjuk felelôsségnek:).

Az előadás alatt felállt egy résztvevő. Nevezzük el őt Figura 1-nek. Figura 1 kiállt 100 ember elé, ráadásul olyanok elé, akiket többé-kevésbé ismert és elmesélte, hogy a válása után kezdett golyó lenni, addig kocka volt.

–        Mi történt?

–        A feleségem megcsalt a legjobb barátommal. Én meg rájöttem, hogy eddig csak

magammal voltam elfoglalva. És ha őszinte akarok lenni, ez a házasság sosem volt szerelem.

Ehhez kellett bátorság, állapítottam meg. Nagy. És hogy ezt egy férfi felvállalja, hogy a leggyengébb pontján támadták meg, ez őszinte elismerést váltott ki belőlem.  Ő volt pont az, aki aznap reggel a garázsban megkérdezte, hogy beparkoljon-e nekem, mert kicsi volt a hely. Tényleg elkezdett „golyósodni”…;)

–        Majd Figura 2 is felállt és egy hasonló saját történetről számolt be.

Csönd volt a teremben. Ezek az urak, mind 30 és 40 év közöttiek. Mi történt Veled, Világ? No persze ennek az írásnak nem ez a tárgya, de mégiscsak nagyon elgondolkoztató. Szomorú, hogy valószínűsíthetően ennyire nem vitatták meg a dolgaikat otthon.

Emóciókról beszélgetünk. Az emberek legféltettebb titkairól.  A szívünkről.  Arról a teljes szervezetet ellátó oxigénpumpáról. Ami nem csak a legfontosabb szervi tartozékunk, hanem érzelmi történéseink és viharainak színtere. Nagy lecke az Élethez. Legjobban a félelmeinktől félünk. Pedig ezeket mind mi építjük magunk elé. Ezt hívják félelemfüggőségnek. Gondoljunk bele, mennyi mindentől aggódunk előre és ez által már le is beszéljük magunkat róla. Az, hogy ki golyó, avagy kocka, az élethelyzetben dől el. Élesben. Tét nélkül csak gondolom, ki vagyok… Viszont, amikor tudjuk a megoldást és mégsem cselekszünk akképp, azzal csesszük el legjobban az életünket. Mert ebben az esetben, hogy is tisztelhetnénk saját magunkat?  Pont annyi megbecsülést kapunk a külvilágtól, amennyit mi adunk saját magunknak.