Megvan a kisház. Ahogy írtam már, a lokáció tökéletes, csend, nyugalom, dunai panoráma és a Pilis.
De lássuk, mit is kezdhetünk a haciendával. Dobjuk ki a konyhabútort. Dobjuk! Cseréljük ki az ajtók egy részét, cseréljük!:) Hűű, most hogy kiköltözött az előző lakó, jobban látom a burkolatot (mint a Piroska és a Farkasban a nagymamának öltözött farkas, amikor közelebb ment Piroskához:)). Ááá, ha ez belefér a büdzsébe, akkor cseréljük ki a földszinti burkolatot is. De az emeleten, a fürdőszoba, biztos így nem maradhat, kapjuk le azt is, no meg kicsi a konyha, bővítsük! A terv kész. Hátradőlnék már-már, amikor is alaposabban neki fogok a gondolkodásnak és rájövök, hogy mégis csak utána kellene számolni ennek, minimum egy kockás papíron. Jó, de szerény képességeimből pont ennyi telik, gondoltam van X büdzsém, meg Y mennyiségű vágyam, ezt fésüljük össze. Jó, jó, de ehhez mégis csak egy kivitelező és egy árajánlat lenne szükséges. Hajrá-hajrá!
Kivitelező1 ajánlásra érkezik. Kijön, mér, felmér, centizik, ötletel, kérdez, írogat, kalkulál. Küldöm, küldöm az árajánlatot legkésőbb vasárnap estig, előbb nem megy sajnos, mert tele vagyunk munkával, de vasárnap estig meglesz. Rendben Sándor, várok. Eljön a vasárnap este, ajánlat sehol, frissítgetem a levelesládám F5-tel hipersebességgel, de kalkuláció csak nem érkezik. Így történik ez hétfőn és pont így kedden. Sándort elnyelte a Világűr. Azóta is kering valahol egy bolygóközi pályán, reméljük nem tér le róla és jól van!
Még milyen jó, hogy igencsak könnyen teremtek kapcsolatokat, mert a történet a következőképpen kerekedik: Indulok haza munkából, fejem tele a gonddal, hogy ki fogja megcsinálni az álom-haciendát, így csak beugrom egy jó kis könnyű fehérborért haza felé, jó lesz elszürcsölgetni egy gyöngyöző fröccs formájában a kertben, miközben hallgatom a rigófiút és rigólányt, akik a cseresznyefa tetején tudósítanak. Útba esik kedvenc bortársaságom egyik kisboltja, leparkolok, két perc múlva zárnak, nem gond, tudom, mit szereznék, kikérem, blokkolnak és már itt sem vagyok! Történne mindez így, haaaaaaa…… 😉 Ehelyett beszaladok, majd a pult mögött meglátom a Magdit a kutyaiskolából, ahol ő Zent okítja, én Kócost. Ha boros-kutyás lelkek összetalálkoznak kérem, határ a csillagos ég! (Amúgy tényleg, ez két olyan szerethető téma a Világban, hogy egy életen át lehet mívelni.)
Magdikám, Te itt? Nahát! Magdi sem beszél keveset, és én sem. Magdi sem saját magáról nevezte el a kutyáját:D. Én meg fésülködök, úgyhogy én sem magamról, Kócost:D. Magdika csak csacsog, nézem a borkínálatot, már Magdi sem akar két perc múlva bezárni, rögtön sorolja a borkóstolókat, amire természetesen hivatalos vagyok. Úgyhogy érintjük az élet nevű témát jobbról, balról és úgy vagyok vele, ha nem mondjuk el, mi is a bánatunk, hogy is lelnénk megoldásra (ez is szintén az élet minden területére igaz), úgyhogy elmeséltem a világűrben keringő Sándor esetét. Magdikám az asztalra csap, rám néz – éreztem, sorsdöntő pillanat következik – Dia! ÉN 20 évig dolgoztam az építőiparban, mondd mi kell, és máris intézkedem. Álltam a kis borboltban, megint úgy éreztem magam, mint „Kisfilmek a nagyvilágból” forgatásán, borok, Zen, Magdika és már egy kivitelező is fellelhető távolságban. Magdika tárcsázott, intézkedett este 8-kor, a kivitelező elérhetősége másnap reggelre a levelesládámban pihent. És így kezdődött a következő pár hét Kivitelező 2-vel, Lászlóval.
László egy relatív fiatalember, olyan erős hangja van, hogy összerezzenek még a sóhajtásától is, és igencsak határozott elképzelése van a Világról. László marketingel: Dia! Bennünk megbízhatsz, mi nem verünk át, itt minden szép lesz, kiváló minőségű, mi nem úgy, mint mások, és leírjuk és kiszámoljuk, és szólunk, ha valami nem úgy lesz. Innentől kezdve Te csak velünk akarsz dolgoztatni! Lászlóval elsodort a lendület, de még mielőtt rózsaszín buborékokban lábat lógattam volna, László közölte: „DE, most a következő 10 napban nem érünk rá, Zoli bának kell a kastélyát csinálnunk!”. Ahh, semmi gond mondom, a garázsban a cuccaim, a kutyák a napköziben egy vagyonért, és a szüleim dolgozószobájában sátrazom, hallelúja, szeretlek Világ!:D
Értem én, hogy én jöttem később, akkor hajrá Zoli bá, aztán majd várom a kőmíveseket 10 nap múlva. Eljött a 10. nap. Mint a BibliábanJ. László kiszállt egy kedd reggelen (a 10. napon) a panorámás haciendába, ő is felmért, számolt, kalkulált, hangja betöltötte az egész utcát. Aztán komótosan elkezdték a munkát, én meg tovább sátraztam. Néha felhoztam a kutyákat, hogy szokták az új koordinátákat. Még jó, hogy egy baráti vételnek köszönhetően szert tettem egy többgenerációs család kerti megvendégelésére is alkalmas kerti garnitúrára, így két fotelt kinyitottam egy forró szombati napon és felhelyeztem rájuk a nagy párnát. És csak írtam és csak írtam a kiömlő gondolataimat. Igazán alkotói környezet, meg kellett állapítsam. Aztán betekintettem a kisházba, megálltam egy rakás sitt közepén, mint a kiskakas… Istenem, gondoltam, bárcsak már itt csillogna az új csempe! Majd vasárnap egy időre elhagyott az álmodozó lelkem, előkerült a pragmatikus és feltúráztam magam annyira, hogy hétfő reggel Lászlónak ellentmondást nem tűrően bejelentettem, hogy márpedig én jövő pénteken ide beköltözöm. Kissé meglepődött, úgy tűnt, hogy az eddig szelíd, mosolygós lányból előtör a keménység. No lám. Azóta megsokszorozódtak munkáskezek a kisházban, László úgy irányítja a közösséget, hogy Magyar Honvédség is megirigyelhetné… Már én éreztem magam kellemetlenül a pattogó parancsszavak hallatán. De hát miért is? Az ukászt kiadtam: jövő pénteken költözöm!:). Közben László már „összeismerkedett” egy távoli szomszédommal, egy állítólagos Porsche Cayant birtokló hölggyel, aki nem fért el László terroristabusza mellett az utcában, ennek hangot is adott, mire László elküldte autósiskolába. Jajj, László! – mondom, lehetne, hogy nem haragítja rám már beköltözésem előtt az egész környéket? Jajj, Dia, hogyne hát, de tényleg nem tudott vezetni!:D Aztán László egy perces bemutatkozása után a következő szomszédra, Rozi nénire tukmálta az új ülőgarnitúrám tárolását, amíg ők felrakják az új padlót.:)
Lászlóval ma ebédidőben elnyargaltunk a csempeboltba, ott is rendet tett rögtön, már mindenki körülöttünk ugrált. Hipp-hopp megrendeltem, kiválasztottam, megtaláltam a hozzáillő fugát, igencsak trükkös kérdés volt egyes esetekben a kiválasztott csempék tekintetében, de mivel 1 órától megbeszélésem volt, így nem értem rá hosszasan merengeni a fugaminták között. És ekkor László egy igazi kivitelezői bókkal rukkolt elő: Dia! Ez már igen! Egy nő, aki ennyire gyorsan és határozottan tud dönteni, ez igazán ritka és elismerésre méltó! Nos, gondoltam, ezt sem sejtettem még ma reggel, hogy pont egy fugaválasztás hozza ki a férfiúi elismerést….:D!
Folytatása következik…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: