Reggel muszáj volt felnéznem a haciendára, locsolnom is kell, bánatos a cseresznyefa, lógnak az orgona levelei, meg kell önöznöm őket. Vittem könyvet is, hogy kiüljek a kertbe, amíg megy az öntöző és olvashassak még munka előtt, igazán úri huncutság.
Tegnap óta már lett két ajtónyílásom is, igazán mókásan és furcsán festett így a ház. Persze, csak az egyik ajtó marad meg, a másik be lesz falazva, de most még nem volt, így azt játszottam, hogy az egyik szemem eltakartam, mint a szemésznél, hogy ne lássam a másik lyukat, és így próbáltam elképzelni, hogy milyen lesz majd befalazva. Majd megnyitottam a csöpögtetőrendszert és kis nyári irodai ruhácskámban letekertem a slagot gyorsan, hogy megönözzem a szomjazó cseresznyefát is, szinte láttam, ahogy töltődnek a fel a levelei és hálásan bólogatnak a vízért köszönetként. Közben azon morfondíroztam, hogy este végre lesz dupla balett óra és már úgy hiányzik, mint egy falat kenyér. Közben becsuktam a szemem és élveztem, ahogy még a nem perzselő nap átmelegít és éltető energiával lát el. Jól esett a narancsságra fény a szemhéjam mögött.
Aztán hallottam a pöfögő terrorista buszt már a Szüret utcában, ahogy lecsorog „csendben” és László halk vezényszava hallatán kitápászkodik a siherehad. Elég nagy a korcsoportos szórás, már-már a gyerekmunkástól kezdve a nyugdíjas megtört, a dohányzástól megsárgult bajszú bácsiig, mindenféle a csapatot képezte. Miután előző nap László megfegyelmezte a csapatot, hogy MINDENKI (dörögte), a reggeli találkozó előtt megveszi a zsömlét és a parizert és nincs utána elmászkálás, így mindenki kezében is tartotta a tízórai csomagját. Lepakoltak, rágyújtottak. Néztem a sok meggyötört arcot és elgondolkodtam egy percre az életükön….
De László tovább pörgött, beosztotta a munkát, méricskélt, telefonált. Közben, lassan nekem is mennem kellett, hiszen várt a sok aznapi megbeszélés. Jó lett volna még picit elidőzni, élvezni a Nap kinyúló ujjait. És ekkor a ”másod-műszakvezető” kedves mosollyal megjegyezte: Dia, neked milyen finom illatod van! Ohh, köszönöm, ez igazán kedves! És rögtön visszalebegtem az ábrándozásból, majd hirtelen a fejemhez kaptam, jajj a locsoló! És a válasz nem maradt el: Én megöntözöm a virágaidat, nem kell ezért külön, hogy ide fáradj! Ó – kacsintottam – igazán nem kérnék szívességet, gondozom én a cseresznyefámat:). És közben azon régi történet jutott az eszembe, amikor egy beszélgetésben valaki azt mesélte, hogy minden nő meg van sértődve, amikor az építkezésről lefüttyentenek neki, hogy jó a sejhajod, Anyukám! No de akkor hogy meg lenne, ha már le sem füttyentenék?!:D
Elégedetten indult a napom…;)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: