Füli egy tündér. Tudom, persze a gazda elfogultsága, de tényleg az! No meg kinyitotta a Világot előttem, legalább is Szentendréét biztosan. Valami olyan határtalan kedvesség és szeretet árad belőle, hogy magára vonzza a tekinteteket és az emberek ösztönösen köré gyűlnek. Egyszer egy barátnőmnek a kezébe nyomtam a pórázt a végén Fülivel, amíg én bementem egy üzletbe a Balaton parton, és amikor kijöttem, egy kisebb ember-gyűrű alakult ki Fülöp körül. Barátném akkor egy olyan megállapításra jutott, miszerint Fülöp egy eszköz a népszerűségem növelése érdekében:). Ez persze nem igaz, mert Fülöp nem egy marketing eszköz… Mert ő az én mindenem, az viszont tény, hogy a kutya mintha tudatosan megtanult volna pózolni és a következő beállításokkal rendelkezik:
– Hagyjál aludni légyszí és söprögesd halkabban a homokbányát a fotelem alatt, ami kipergett belőlem az éjszaka folyamán, és amit te már reggel 6-kor, csipkés szatén hálóingben szeretnél eltűntetni. És kérlek, akkor gyere errefelé legközelebb, amikor már nemhogy kitálaltál, de fogyasztásra alkalmas állapotban van a reggelim, avagy égnek dobom a 4 lábam és megsimogathatod a pocakom. Amíg a mancsom mögé rejtem a pofám, addig pihenni szeretnék.
– Reggel 8 óra: a reggeli fogyasztható állapotban: Fülöp kinyújtóztatja az éjszaka folyamán, a trónján elgémberedett végtagjait, és lelkesen kikocog a konyhába, hogy végre letegyem elé az áhított aznapi első fogást. Haptákban ül, miután jó reggelt-puszit kapott a buksijára és fülgyömöszt, illetve érdeklődtem hogyléte felől. Haptákban és közben ütemesen folyik a nyála. A kenőmájasnál, amit a saját szendvicsemre kenek, duplasebességgel termelődik a nyál, és közben nagyokat nyel jó hangosan, hogy ezzel is biztosítsa, még véletlenül sem feledkezhetek meg róla.
– Hétvége, a naaaagy kutyasétáltatás: Én futok, Füli kocog mellettem, előttem, mögöttem. Járókelők. Fülöp halad a nyomok útján, időnként elsuhan járókelők között, ha útja pont arra viszi. Reakciók:
1.) Semmi. Reakciók 2.) De édes! És milyen szép! Megpróbálják megsimogatni, de Fülöp csak robog egyenesen a lábak között, majd „összesúgnak a háta mögött”, hogy „nahát, ránk se bagózik”! Nem:). Szimatol és követi az orrát. Reakciók 3.) Robog a lábak között és hagyja, hogy megsimogassák az ismeretlenek. Megáll. „Tűr”. Érzelem nélküli pofával áll egyhelyben és elviseli, ahogy abajgatják, közlik vele, hogy milyen gyönyörű és közben masszírozzák a hátát. Aztán elhaladok mellettük, ő pedig lelkesen szalad tovább a bezsebelt kényeztetéssel.
– Fülöp és a gyerekek:
– Anyaaaaaaaaaaaaaaaa, nézd: kutya! Igen Béluka, kutya. Ő egy vizsla. Béluka, meg
akarod simogatni?
– Igeeeeen. Jó, gyere, megkérdezzük, hogy lehet-e.
– Persze, persze, tessék csak nyugodtan. De neeee, neeee a farkát!:).
És Fülöp csak ül, kötelességszerűen, mintha tudná, hogy fontos szerepe van a gyerekek és a kutyák közötti kapcsolati háló megszilárdításában, szegény, megboldogult Ranschburg Jenő sem csinálta volna jobban. Amikor a farkának kezdenek neki esni, kecses mozdulattal húzza be maga alá, egy átsuhanó gondolattal ráncos homlokán, hogy: Ne tedd!:).
– Fülöp és a kávézó: Fülöp igazán egy társasági kutya. Sokat járok vele kávézókba, persze főleg nyáron, amikor nem kell begyömöszölnöm az asztal alá, nehogy átessen rajta a pincér:). De Szentendrén, ha látogatóba jönnek a batátaim és sétálunk a belvárosban, természetesen őfelsége sem maradhat el a kompániától és ilyenkor ő is vendége a helynek.
Belépünk. A kávézó közönségének többsége felkapja a fejét egy nagy, vágyakozó sóhajjal, hogy „hhhhhhhhhhhhhhh” vizsla, Istenem, de gyönyörű, ez a Világ legokosabb kutyája! A kedvence kutyám! Jaj, egyszer nekem is volt!
Fülit próbálom leültetni magam mellé, hogy lehetőség szerint ne az első pillanatban zuhanjon át rajta a személyzet, akik természetesen nagy szeretettel fogadják simaképű barátomat. Ahol már törzsvendég, ott vízzel is kínálják, de előfordult, hogy ő előbb kapott egy nagy tál húst, mint ahogy én leadtam volna saját rendelésem:). Fegyelmezgetem és igyekszem megértetni vele a kávézók viselkedési normáit.
Elsőként, szinte már-már egy természetes polgári eleganciával, az ölembe teszi mellső mancsait, gondolom, jelzi, hogy itt van (bár fél perce én ültettem szorosan magam mellé:)), majd végig pásztázza az asztalunkat, hogy jelenleg van-e a számára valami, avagy neki is meg kell várnia a személyzetet. Én leadom a rendelést menet közben, de mint kőszívű gazda, neki nem írattam fel semmit sem, úgyhogy amikor kihozzák a saját és vendégeim uzsonnáját, szomorúan konstatálja, hogy neki nem érkezett még egy fránya ischler sem, ezért idővel elkezd szemezni a körülöttünk lévő asztalokkal és vendégeivel. Maximum a második helyezkedésre megtalálja a közönség gyenge pontját, és ameddig a póráz engedi meg én:), hátat fordít nekem és beigazodik a kiszemelt vendégasztalhoz és elkezdi stírölni azt. Felvesz egy olyan pofát, amit minden vizslás ismer. Szuggerál, fixíroz az idők végezetéig, bal szemöldök föl, jobb le, jobb fel, bal le:). Nem kell sokat várni. Már látom a szemem sarkából, hogy különítik el a jobbnál jobb falatokat, egy kicsit a parmai sonkából, egy kicsit a carpaccioból, vagy engem megkérdezvén, avagy engem kihagyván, stikában nyújtsák oda neki a mini-vegyestálat. Mert oké értik, hogy a gazda az gazda, és ha nekik nem is szabad, de akkor legalább ÉN. Válaszom pedig minden körülmények között, hogy: NEM. Mert nem ösztönözzük kunyizni az amúgy is folyamatosan lejmoló kutyámat. Ekkor a következő kommenteket hallom: S Z E G É N Y. Avagy: Jajj, de okos, persze-persze, megértem:)! Hát az is. Mármint okos:). És Füli manipulálja az egész kávázót. Amikor felocsúdok, már csak annyit látok, hogy négyen térdelnek körülötte, hogy a füleit, a mellkasát és a hátát vakargassák. Ő meg csak reményt vesztve néz, tovább tornáztatván a szemöldökét, hogy ott sorakoznak a jobbnál jobb csemegék, majd szépen-lassan elfogynak azok, és neki már megint csak egy simogatós-gügyögős lelki-alamizsna jutott. Mert ott vagyok ÉN, a gazda, aki ismét szabályrendszereket állított fel, mit sem törődve az ő személyes igényeivel…:)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: