… Úgyhogy hajnal 3-kor neki állt felmosni, tényleg megsajnáltam. De hát ezt az aduászt senki sem hagyta volna ki! Amikor elkészült a konyhával kicsattogott a kertbe, ahol ez idáig lapultam. Csak állt és rázta a fejét. Na de mit látott? Volt egy elhagyott és megcsócsált feketeerdő sonka-csomagolás, pár cafat a spanyol sajtok celofánjából, hihhihi, a többit megettem, mert nem jött le egyből a szerzeményről, és igazán nem volt türelmem még azzal is szórakozni, hogy szépen „megpucoljam”. A gazdám meg csak sopánkodott: Jajj, mi lesz, ha nem tudod megemészteni és majd valami bajod lesz? Akkor rohanhatunk az állatorvoshoz! – Mit tom én? Azt hiszed vidéken elitkaját ettem? Megnyugtatlak nem, aztán mégis milyen jól nézek ki! Szóval ott keresgélt a sötétben a bíbor-bordó selyemhálóingjében és kutatott a romok után. Megtalálta a megcsócsált mozzarellákat a bokrok tövében, pedig gondoltam, ha több időm lesz, majd elbíbelődöm velük. De mindegy, már most lecsúsztam erről. A lehetőségekhez képest annak is örülök, hogy nem kaptam ki nagyon. Szerintem vissza akart aludni mihamarabb és nem akarta még jobban felhúzni magát szerencsémre.
Eljött a másnap. Mindenki ébredezett. Kicsit nyúzottnak tűnt reggel a gazdám… Természetesen egy nagy bögre kávéval kezdett, mint mindig. Mezítláb letipegett a lépcsőn és felrakta forrni a vizet az ezüstszínű teáskannába. Ha nem zárja el időben, sípol, mint állat, majd megsüketülök. Az én fülem sokkal érzékenyebb, mint a tiéd, Te!!! Nekem meg kell hallanom az őzek dobogását, Te meg itt süketítesz ezzel a nyamvadt teáskannával! Képzeljétek, még zuhanyozni is kávéval megy, én ilyet még nem láttam! Dalolászik és kávézgat. Mondom én, hogy furcsák vagytok, Ti emberek. Mindegy, amíg eszem-iszom és jól tart, addig nem lázadozom nagyon. Én közben még mindig lapítottam, de igazából továbbra sem értettem, hogy mi is volt a baj igazán. Mindenesetre a gazdám megtapogatta a héten többször a pocakom, hogy nem feküdte-e meg a celofán.
Aztán reggeli után elmentünk sétálni. Alapvetően egészen civilizáltan sétálok, ha azt nem számítjuk bele, hogy amikor elindulunk, itthonról hisztizem és úgy ugrom be az autóba, hogy repül az összes pléd, ami azért van ott, hogy ne koszoljam össze az üléshuzatot. Utána be kell ülnöm a kutyaboxba, jajj de utálom azt! Amikor megkérdeztem, miért kell nekem oda mennem, és Füli miért ülhet az ülésen, azt a választ kaptam, hogy mert Füli úgy viselkedik, mint egy gróf, én meg mint egy ördöglány. És azóta is így hív. A minap ballagunk a Duna-parton, jönnek szembe kedves járókelők, el vannak ájulva tőlem, hogy milyen cuki vagyok, és hát ez a haj, meg szakáll! Erre azt mondja nekik a gazdám, hogy a látszat csal és egy báránybőrbe bújt ördöglány vagyok. Ilyet sem mondtak még rólam! Nagyon rosszul esett, megmondom őszintén! Jó, egy picit rá is szolgáltam. De ennyire azért nem! Történt előtte például, hogy egy járókelő lóbált egy balatonszeletet a kezében, pont orrmagasságban volt nekem, én meg kivettem a kezéből. Buta. Hát hogy lehet így sétálni egy kutyákkal teli környéken?;) Mármint, ha kell még neki a csokija…;) És aztán csodálkozik. Pedig itt is csak a kereslet és kínálat találkozott.
Engem amúgy nem érdekel a többi kutya. Nekem csak Füli számít, meg a gazdám, mert ő etet, na jó, ő nem is kutya. Kényes is lenne annak. Mindig nyafog, hogy összekoszolom a cipőjét, meg ugrándozom, és koszos lesz a ruhája. Na bumm. Nekem egy ruhám van, még sem nyavalygok. És én télen-nyáron ebben vagyok, jó? Ha fúj, ha esik, ha meleg van, nekem ez az egy göncöm van, mégsem raplizom!
Képzeljétek, ahogy írtam, Füli nem szeret (még) annyira. Kaptunk ugyebár egy kisebb ingatlant, de Füli pofákat vág, amikor be szeretnék én is feküdni mellé. Erre felhúztam az orrom, hogy azért büszkeségem nekem is van, fogsz Te majd még könyörögni, hogy bújjak melléd, gondoltam és szétnéztem, hogy hová dőlhetnék le sziesztázni a nagy melegben, amikor is egy állati jó ötletem támadt! Itt van ez a tömör tölgyfa kerti szék párnákkal, jó, néha beleül a gazdám olvasgatni, de alapvetően szabad. Székfoglalót tartok, meglátjuk, hogy reagálnak. Ő meg csak mosolygott, fényképezett, nem is értettem, hova ez a következetlenség, de szerintem már úgy volt vele, legalább nyugton vagyok, és ezért nem következett semmi nevelésszerű. Így birtokba vettem az első saját fekhelyem és bár igaz, hogy a szabad levegőn volt és nem volt teteje, de gondoltam, majd csak kitalál valamit nekem a hűvösebb napokra is. Ismerem már annyira, hogy a lelkiismerete úgysem hagyja nyugodni.
Jött is a hidegfront napokon belül. És egyre csak hallom, ahogy motoszkál a fejében, hogy mit csináljak a kutyákkal, biztosan fázni fognak. Nekem vastagabb a bundám, mint a simaképű barátomnak, de mivel ilyen undok velem, kitolok vele és dafke nem melegítem. Látjátok, milyen hamar eljött a bosszú órája? Erre kit sajnál meg már megint a gazdám? Fülit! Ki mást! Nagy kegyesen beengedett bennünket a nagy haciendába, persze csak éjszakára, a simaképű meg nekiállt húzni a száját, hogy nem fekszik velem egy kosárba. Pedig oda akár még talán hárman is beférnénk! De ilyet! Most komolyan, mi baja van?? Egyszerűen nem volt hajlandó ledőlni mellém. Elővette a szenvelgő nézését – ennek mindig bedőlnek – ahhahhaha, mekkora színész! Mekkora színész! … és rebegteti a pilláit meg sandít az új bőrgarnitúra felé. A gazdám valóban manipulálható, de azért itt már ő is átlátott a szitán és határozott hangján deklarálta, hogy a kanapé tabu és tessék befeküdni mellém. Én meg olyan picire összementem, hogy már-már fejpárnaként is egészen jól helytálltam volna, ha Fülinek így kellemesebb. De ő csaknem. Nézett a gazdámra, a kanapéra, majd lebiggyesztett leffentyűkkel rám.
De azért önbecsülésem nekem is van, kérem! Mire végre lemeccselték ezt a sorsdöntő kérdést, én úgy felhúztam magam, hogy amint Füli belépett a kosaramba – mer’ akkor legyen ez az én kosaram, ha neki nem kell -, kimorogtam onnan. Mit képzel ez az elkényeztetett úri gyerek? Meddig szórakozhat velem? Húzzál innen, aztán keress magadnak másik fekhelyet!
… folytatása következik…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: