Pizza, tenger, napszemüveg – és ami mögötte van
Adott egy csodálatos latin-gyökerű nyelv, nekem a Világ legszebbike. Adott egy jó adag történelmi örökség, az emberiség egyik bölcsője. Adottak korok és lenyomatok, kultúrák részei, emberi genetikák, történelmi örökségek és maga a folyamat végén kialakult mentalitás.
Adott egy nemzeti szeretet, egyfajta hűség a hazához, a pizzához, egyfajta viszony a nőkhöz, a gyerekekhez, a tengerhez és persze napszemüveghez. No meg a koszhoz, a nemtörődömséghez, a lustasághoz és pletykákhoz. Mert hát itt mindenki tud mindent kérem, avagy amit nem tud, azt is tudni véli. Adunk ám a külsőségekre, a látszatra, sztereotípiákra. Aztán persze mi sem vagyunk mások ám. Hiszen milyen pompás is az a pizza, meg az a napszemüveg, meg a hangoskodás, és mily bája van annak a szemétnek az utcán?! És a legendás mafia, ugye? Amiről senki sem mer kérdezni, mert azt tartja a népi rigmus, hogy ne kérdezz, így nem okozol bajt. Kutató tekintetek az utcán, hisz láthatóan külföldi vagy. Világos a szemed és bőröd, napfényes a hajad. Belenéznek az arcodba és egyúttal ki is néznek maguknak. (Közép)-Kelet-európai vagy? Vegyes érzetek. Érdekesnek tűnsz, nőiességed vonzó, de egyúttal honnan is jöttél pontosan? Valahonnan Bukarest / Budapest? Még mindig keveredik… Milyen nyelvet is beszélsz? Angolul? AAA, Budapest! Ponte di Catena? Bella! Ott szilvesztereztem, imádom! Valószínűleg könnyű vagy és eladod magad egy tál spaghettiért és a szószos bókokért… Lássuk!
Kalandra indultam, hát kalandra fel! Két hét szobalányi munka egy panzióban, cserébe az itthoni Szilveszterért, a “Minden barátnőd párban” című program lefuttatásának elkerülése végett… Mátyás király álruhában – elindult. A munka, aminek mondták. A szállás horror, olyan olaszosra torzítva. A külcsín és a belbecs, sajnos itt sem találkozik gyakran. Vicces, ahogy a munka fogalmát és minőségét hogyan értékelik át a mi pesti viszonyainkhoz képest. Oké, nem vagyok igazságtalan. Persze, hogy itthon is van sok tróger és ott is van sok szorgalmas ember. Házigazdám például fennen hangsúlyozta, hogy egész életében rengeteget dolgozott, most is minden áldott nap rendíthetetlenül fáradozik. De lássuk, min is? Reggel üdén, egy színes gyapjúpulóverban és ropogós farmernadrágban tűnik fel kis panziójának ajtajában, amely nem másutt, mint a főutca középtáján helyezkedik el, kétségkívül remek lokáció. Ellenőrizni jön, hogy kicsi, szorgos önkéntesei miként is végzik munkájukat. Aztán leül a nagy számítógépe mögé, levelezik párat, meg kell válaszolnia a sok beérkező kérést a luxusingatlanra, aztán eltereferél velü(n)k, üdvözli a lepedőhordót, majd kiáll a teraszára és pásztázza a belváros gyalogosforgalmát. Komoly erőfeszítés ez kérem! Mi közben takarítunk, ágyneműt cserélünk, porszívózunk. Megdöbbenve konstatálom, hogy én, fizetős vendégként biztosan a felét sem adnám egy ilyen szállásért! Omladozó falak, ingadozó ágyak, kifejezetten nem egy nászutas-lakosztály. Maximum olyannak tudnám elképzelni, akit lerakunk este az ágyába és az illető semmiképp sem akar megmozdulni reggelig, hanem múmiaként roskadozik és várja a megváltó reggeli ébresztőt, amely a kesernyés kávéhoz hívja. A párna szakadt, a paplan foltozott, de a lényeg természetesen, hogy EGYETLEN EGY hajszál se kandikáljon a mosdó padlóján. „Mert az én vendégeim erre különösen háklisak”. Értem Édes, a Te vendégeid:). Elmondhatom Édes, hogy erre minden vendég háklis. De én még háklisabb lennék, mert nekem sem a málló falazat, sem az előre csomagolt croassiant nem jönne be. Szerencséd van, hogy jelenleg nem a vendéged vagyok. De talán a párnát sem ártana azért megstoppolni:). Persze a panzió honlapján trükkös, mesteri képek, távoli megközelítés, csak semmi közeli, így semmi sem tűnik ki az ódon hangulatból. Szóval emberünk csak áll a teraszán és figyel, meg várja a lepedőst. Közben meghallgatom újból, hogy ő, ő a munka dandárja, mennyit dolgozik. Belül kacagok, úgy tiszta szívből. Aztán jön a kritika az ágyazásomra, hogy ezt pont nem így kellett volna, mert ide párocska jön, egy lepedő, egy paplan! Csak semmi dupla ágytakaró. Azt hiszem, a többnapi nem alvástól az ódon, és a legrosszabb diákéveket idéző kollégiumi szálláshelyek érzetét keltő lakosztályunktól fakadva döntöttem úgy, hogy Mátyás király itt és most veti le álruháját és vakációt cserél. Másnap könnyeket morzsolván jelentettem be a munka hősének megköszönvén, hogy lehetőséget kaptam:), és mély sajnálattal ugyan, de elhagyom a fedélzetet. Értetlenkedés, szemjojózás. Próbáltam elmagyarázni, hogy ez egy tisztességes adok-kapok kellene, hogy legyen, és rendben a szép és színes gyapjúpulóver meg ropogós farmernadrág, de a pulóver alatt is kellene találnunk valamit és nem rögtön a meztelen valóságot. Mondjuk legalább egy frissen mosott atlétát.
Aztán Szvetlana meg Luigi. Siracusa „mintapárja”:D. Svetlana az orosz botoxkirálynő, ajkaival a legjobb pornólapok kínálata sem versenyezhet. Az Istenen kívül, sejtésem szerint csak élő jó édesanyja tudhatja, hogy Sveta valójában hány évet is tudhat maga mögött. Szilveszteri vacsora, Luigi az olasz festő-férj meghívására érkezünk. Hal lesz a menü. Luigival első blikkre semmi gond, attól az apró bökkenőtől eltekintve, hogy hol borult el az agya, amikor ez a legalábbis külsőleg jó kvalitású férfiember „örök” hűséget esküdött az orosz botoxkirálynőnek. Sveta, az olasz nyelvet is megalázó orosz akcentussal nyomta, angolul pedig az isten szerelmére sem volt hajlandó megszólalni, gondolom a „kedvemért”, így kitűnően szórakoztam az év utolsó napján (is). Minden pillanatban, amikor a hátát mutatta felém, ez pedig elég gyakran megesett, a salátástálat vágtam hozzá gondolatban és csak úgy folyt lefele masszív homlokán a citrussal vegyített olívaöntet. De a férjének sem fogadott szót, így hát sem nem terített, sem nyitotta ki a menühöz szánt kézműves söröket. De házasságuk szimbólumaként az ágyon táncolt a kis copfos bolognese, aki negyedórás frissítésekben kapta az atyai csókokat Luigitól, aki mindeközben rendületlenül próbálta kordában tartani a szőrmemellényes botoxkirálynőt.
Napokkal később fény derült a titokra. Botox-Sveta fizeti a házat, a festékeket, a vásznat Luiginak. Lássuk be, így egészen könnyű örök hűséget esküdni….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: