Érdekes műfaj ez az ember. Régóta figyelem magamat, a barátaimat, az ismerőseimet, a politikát és az emberi kapcsolatokat úgy nagy általánosságban. Nem lett kevésbé bonyolultabb az évek során, amióta megfigyeléseimet teszem. Mert az ember, aki elindul egy önismereti úton, az egy soha véget nem érőn indul el. Viszont ez jár azzal is, hogy önkénytelenül megfigyeljük környezetünket, keresünk összefüggéseket, olykor tendenciákra bukkanunk, avagy megpróbálunk előre jósolni várható következményeket.
Én ezen utóbbi folyamatok kapcsán a tendenciákat boncolgatnám egy kicsit. Úton útfélen a változás szóba botlunk, motivációs könyvek tömkelege, facebook posztok végtelen áradata ömleszti el a fizikai és virtuális világhálót, amely a változásokra ösztökél és próbálja megmutatni a varázsutat. Több tízezer „like” jel az ütős csodamondatokra – amelyek közül tényleg soknak van és lenne átütő mondanivalója – csak hát ezt mindannyian tudjuk, hogy a változások nem attól indulnak be, hogy ráklikkeltem a tetszik gombra, és máris pörgetem tovább a táccsszkrínt a többi üres, posványos, avagy önarcu(n)kat pózoltató posztokon. Mert a virtuális rajongás és a kemény munka önmagunkon, köszönő viszonyban sincs egymással. A hétvégén is egy elgondolkodtató párbeszédfoszlány kering a fejemben. Férfi és nő beszélget:
- Ja, nekem már nincsenek komplexusaim, csak a magasságom miatt egyedül.
- Értem. Csak hát a probléma az, hogy ezen az egyetlen ponton nem fogsz tudni változtatni a tudomány jelenlegi állása szerint.
Aztán magamban így folytattam. Nos, hosszabb nem leszel, viszont leszokhatnál a szivarról, építhetnél karizmokat, megtanulhatnál öltözködni és máris mennyire nagyobb esélyekkel indulhatnál a húspiacon!
Itt persze nem a külsőségek egyszerű megfogalmazása a lényeg, hanem talán szimbolikusan az, hogy miért az az egy dolog bánt, amin biztosan nem fogsz tudni változtatni ahelyett, hogy abba az ezer lehetőségbe feccölnéd az energiád, amin tudsz (és kellene is) változtatni. Az emberek gyakran irigyek mások energiáira és a folyamat pont itt indul el rossz irányba, mert már az irigység kilojoule-jait pörgethetnéd bele a saját jobbításodra.
Az meg a másik, ahol időről időre fenn akadok – és ez nem tudom, hogy mennyire kis hazánk atmoszférájának a sajátossága, de valami azt súgja, hogy szorgalmasan közre játszik – hogy embertársaim egyszerűen nem tudnak mit kezdeni azzal, ha egy személy határozott önbizalommal rendelkezik. Nem nagyképű, félreértés ne essék, hanem hisz magában, tisztában van mennyit ér és ezt olykor-olykor el is meri mondani, no persze környezetbe illően. Ez miért irritál ennyire másokat? Mert nem így nevelkedtünk? Lehet. Mert sok buddhistának, avagy jézusinak tulajdonított összemontírozott képanyag ezt keringeti a világűrben? A szerénység. Badarság! Nem attól leszel jó és példamutató, hasznos a magad és a társadalom számára, ha nem ismered el, hogy Te, önmagad miben vagy jó! Ha te nem hiszed el és tudod saját magadról, akkor mire vársz? Arra, hogy majd valaki oda hajol hozzád, megsimogatja kis buksidat és minden nap elmantrázza, hogy szép vagy, jó vagy, okos vagy kisfiam? Nem, ez nem lesz! Szerény véleményem szerint, ez azokat irritálja, akik saját magukat nem tudták megerősíteni ennyire és tudatosítani magukban, hogy mit érnek és mit szeretnének (el)érni. Hümm, milyen érdekes is ez a szószerkezet igekötővel és nélküle, most ahogy leírtam, én is elgondolkodom. Mert ha nem tudod, hogy mit akarsz elérni, hogy is lennél tisztában azzal, hogy most mit érsz? J „Hass, alkoss, gyarapíts…” – írta Kölcsey. Ettől nem csak a Haza, ha nem mi is fényre derülünk! Tedd össze magad, tegyél érte (sokat), mert kevésből csak kevés lesz… és ismerd el, ha megvan. Tedd ki mások elé is, így támogathatsz másokat is az utukon. De az, hogy szempillát lesütve dadogjam el, hogy mivel rendelkezem és mit tudok, nahh, ezt már nem! Mert az, hogy esténként körbepillantasz, hogy szellemi és fizikai síkon mit teremtettél, az a nagy dobás. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a környezetbarát újratölthető elemet feltesszük a töltőre. Ez kell(ene), hogy energetizáljon bennünket. Mert nem mindig fog más. Sőt. Gyakran nem. Így csak a saját alkotásaink adta büszkeség és öröm adhat új energiát. És hát mi sem vagyunk mások, mint egy alkotás. És részben mi alkottuk meg saját magunkat. Ez az ön-alkotás.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: