7 órát kakukkol a kakukk. Terítenek. Minden kinyitható tölgyfaasztalt bevontattak a bölények a szikla-közösségi térbe. Asztalhoz ül Kékország népe, én két őzike között, szemben a teknőssel kaptam helyet. A farkascsalád középen ül, ők hozták a desszertet, az egérke-sajtmanufaktúra az előételek egy részét kínálja. A főételek már régen készek, most csak újra tűzre kellett tenni a bográcsokat, hogy felmelegedjenek. A gyerekek olyan hangosak, hogy a legkisebbektől eltekintve átterelik őket a játszóházba, mert akkora zsivajt hallatnak, hogy még az alapjáraton rendkívül nyugodt lajhár is idegesen kezd fészkelődni. Fel is veszi a szemüvegét, hogy jobban lássa az étlapot. Mivel egy éve vándorol Kékország felé, igencsak elfáradt szegény, jól esik végre valami finom házias étek a hosszú koplalás után. Tulajdonképpen nem marad mára már sok mindent megvitatni: Egy kérdés, egy igazán nagy kérdés kerül átbeszélésre, méghozzá az új lakhelyek kiosztása. Ahogy várható volt, létszámproblémák miatt ismét a farkas-közösség okozza a legnagyobb fejtörést. Ők mindenképpen az erdőben kell, hogy lakhatást kapjanak, illetve szempont még, hogy a hegylábnál legyen az új otthonuk, hiszen ők kapták a hegyimentő megbízatást. Most pont harmincan vannak, de unoka bármikor születhet még. Illetve kell egy befogadótér azoknak az elcsatangolt gyerekeknek, akiket a hegyekből hoznak majd vissza, nekik melegedőt kell biztosítani és játszószobát, a felnőtteknek pedig infrastruktúrát, hogy értesítsék az illetékes szülőket. Az infrastruktúra egy póznahálózatot jelent, ahol a fecskék és fiókáik lakhatnak. Ők a légipostások. Szintén ők felelősek Kékország riadóláncáért is. Látják messziről, ha vihar jön, avagy szélroham, volt már sáskainvázió is, erről ők tudtak elsőként. Ez utóbbi mondjuk nem is jött rosszul, mert úgy bespájzoltak sáskából, hogy két télre is el tudtak tenni mélyhűtve ennivalót.
Az uhu előhozta a könyvtárból Kékország ingatlannyilvántartását és fellapozta a még szabadon álló tulajdonokat. Igazából itt nincsenek is valódi ingatlantulajdonosok, a lakók lakásokat / területeket kapnak, viszont csereberélhetnek, és a Tűzmadár meg is kérheti őket a cserére, ha valakinek alátámasztott okokból kifolyólag nagyobb szüksége lenne egy adott ingatlanra. A farkasok egyértelműen a fehérhegyi barlangrendszerbe költözhetnek, itt van elég hely, ha bővülni szeretnének, illetve mini-óvoda is felépülhet az elkóborolt kölyköknek és a hegyre is néznek az ablakok. A hódok már munkába is álltak, hogy a fecskék póznáit időben és a megfelelő minőségben le tudják szállítani.
A farkas nagymama az utcafronton állítja fel a csokoládéműhelyt. Az egérkepár pedig Kékország főterén sajtálkodhat, közös boltban kaptak helyet a mókusok marcipángyárával. A gyár felett az erdőre néző, panorámás lakásokat alakítottak ki, így még egy gyors napközbeni sziesztára is felszaladhatnak. A közös fürdőszoba jelenti az egyedüli neuralgikus pontot, de egy heti órarenddel, összhangban a kereskedelmi egységek működésével, ez is megoldásra lelt.
A lajhárnak a forgalomtól mentes, kifejezetten csendes övezetben javasolnak kerti házat. A patak partján, közel a búzakék réthez van egy felújításra szoruló napelemes kerti ház, nagy gyümölcsös veszi körbe és banánpálmák. Itt tudja a Bölcsek Tanácsa a megfelelő számú napos órákat, a gyümölcsöket és a sűrű lombozatot a lógásra biztosítani. Lajhár úr nagyon örült a kedvességnek, módfelett fel is éledt;), sürgönyözött is Lajhárnénak, hogy lassan induljon ő is útnak, mert megtalálták a boldogság kertjét. A Kiwi madárnak is otthont adna Lajhár úr. Egyedül sem szeret lenni, no meg a Kiwi madár, ahogy azt a szavazáskor is leírtam, mosolyt csal még a kőszívűek arcára is – bár Kékorszában ilyenből kivételesen kevés van – úgyhogy Lajhár úr már el is kezdte megtervezni a padlásteret. Mondogatják, hogy az ellentétek vonzzák egymást, ami az ő esetünkben így is igaz: Lajhár úr egy igazi lajhár, a Kiwi madár viszont egy kolibrit is meghazudtoló energiával kapkodja ki a kukacokat a földből és habzsolja fel vacsorára.
Már csak egy új lakó maradt hátra, a kis egyszarvú. Már a desszertnél járunk és még mindig nem tudjuk, mi tévők legyünk. Egész Kékország töpreng. A kis egyszarvú halk szavú és félénk, ezért nem javasoltuk Kékország modern részét, viszont a nagycsaládosok környékét sem, a gyerekzsivaj végett. Bajban vagyunk. Ő persze érvel, hogy neki bárhol jó, egy pici, csendes zúg, ő ott meghúzódik, csak ne legyen gondunk rá. De ez Kékországban nem így működik. Az ország egyik alapelve a felelősségvállalás. Komótosan fogy a csokipuding borókával. Egyszer csak a Tűzmadár felnéz, csőrével halkan megkocogtatja a pezsgős poharát és szót kér: Kedves állampolgáraim és barátaim! A kis egyszarvút én veszem magamhoz. Fiamat látom benne, őt nevelem ki utódomnak.
Óriási üdvrivalgás, huhogás, szárnycsapkodás, szarvasbőgés fogadja a bejelentést. Mindenki egyhangúlag boldog és támogatja ezt a nagystílű és gáláns felajánlást.
Lassan egy új nap kezdődik, mindenki szép lassan útra kél. A mókuscsalád desszerttobozokba csomagolja a megmaradt áfonyás kosárkákat és a karjára akasztja az indulóknak. Jó éjszakát gyerekek!
… a 4. részben megtudhatjátok, hogyan is alakul a beilleszkedése az új lakóknak…
Ha még állatos mesét szeretnétek olvasni, akkor kattintsatok a https://fulopeskocos.cafeblog.hu/ – ra.
A fényképek nem a szerző tulajdona.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: