Mondhatnám, hogy érdeklődéssel figyelem, mi történik a nagyvilágban, de inkább mérhetetlen aggodalommal teszem mindezt. Eddig is tojáshéjon táncoltunk, amelyet a diplomácia próbált egyben tartani és belső hártyáját a héjnak megvastagítani, ha már a mészen oly sokan felelőtlenül tapostak és taposnak.
Riadtan tekintek körbe a nagyhatalmakon, hogy ki kit vezet és álltak be tömegek milliói nárcisztikus, populista, önkontroll nélküli diktátorok mögé. Merthogy ebből sajnos nem egy van. És sorakoznak a lelkes kiskatonák is az üdvhadseregbe. Azok meg hozzák az eddig még esetlegesen szabadon kószáló fegyverhordozóikat. És ez egy piramiseffekt, nem, de bár? Felül az önkontroll nélküli nehéztüzérség és rángatják a frakkjuk szárnyát a kistörpék, a kistörpék meg gombásznak és szedik fel a sok-sok galócát, amelyet eladnak a piacokon. Felül, alul: méreg.
Miben különböznek azoktól a diktatúráktól, amelyek legyőzésére a Világ kérte fel őket? A jó példa ragadós, mondja a közhely. Pont így! Kíváncsi vagyok és sajnos, ha akarom, ha nem, meglátom, hogy az öntudatos Amerikai Egyesül Államok lakói hogyan reagálnak és tudnak élni a tankönyvszagú demokrácia eszközével, ahol egy rezervátumba zárt indiánkultúra, egy sok tízéves fekete – csendes és kevésbé csendes – polgári forradalma ment végbe? Érdekesen közhelyes nem, hogy az őslakosok indulnak négy emeletnyi hátránnyal (itt is)?! Furcsa módon, mind az általunk diktatúrának titulált országokban, mind a jelenlegi nagyhatalmak jelentősebb részénél felmerül a választási csalás kérdése is. Mit ad isten, nagyjából semmi sem történik, azon felül, hogy hőzöng a sajtó és pár politikus. Hány, meg hány szakértő csitította a közvéleményt, hogy Trump őrült szavai csak a médiának, meg a választásnak szólnak. Aztán mégsem? Még egy pár hét sem telt bele és máris összeveszett a fél Világgal. A belső és külső világával együttesen. Az, hogy összevész, az lehet egy érzelmi kérdés, de intézkedéseinek jellege és tartalma, rémületbe ejtők. És hamarosan egymás barbár kezébe csap a két nagyhatalom, csak Alaszkát ne adják vissza, könyörgöm!
A fénykép nem az én tulajdonom.
Nyilvánvalóan egy matematikai pontossággal leírt folyamatot tehetünk e mögé, mondják majd a szak-szociológusok, hogy mi miért vezetett idáig, a különböző társadalmi csoportok meg nem oldott mély, társadalmi kérdései, meg ütött a gazdasági igazságtalanság fals órája, de kegyetlenül, satöbbisatöbbi. Visszafelé én is okos tudok lenni… Egy-ketten, de tényleg csak egy-ketten, előre is okosok voltak. Mint ahogy látom, Orwell is. A bestseller listák élén. Talán még ő sem gondolta volna, ha megéri a 2017-et. És még csak annak is a februárjának elején járunk…! Őszintén remélem, hogy bárkát még nem kell faragnunk a fennmaradó fajok megmenekítésére. Bár úgy látom, mi, az emberi faj, úgyis menthetetlenek vagyunk.
Amerika új TRAMPlija, sajnos olyan húrokat penget, amelyet megrezegtet Washingtonban, és a Közel-Kelettől az Antarktiszig hullámzik őrült amplitúdóval. Úgy néz ki, rövidebb ideig volt meg a világ diktátorok nélkül, mint velük. Tényleg nem tanulunk semmiből. Vagy nem sok mindenből. Engem az lepett meg őszintén – nyilván a naivságom tűnhet fel ezáltal– hogy a NAAAAAAGY Amerikai Egyesült Államokban, amely kulcsfontosságú (diplomáciai) szerepet tölt be, amióta Világ a Világ a Föld nevű bolygón, egy olyan valakit szavaz hatalomra, akinek semmiféle diplomáciai előélete (most már értem miért, mert TRUMPli és a diplomácia két ellentétes pólust képvisel egy mágneses térben), zéró parlamentáris tapasztalata , vagy akár egy másodpercnyi külpolitikai ismerete lenne. Ez azért hardcore. Ez is a tanulságok sorozata lesz. Már, ha megéljük a végét…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: