Miért szeretlek, írás? Mert szeretlek megírni és szeretlek elolvasni. Mert olyan lelki titkokat, fogódzókat és varázsokat kapok, amely más úton soha sem érne el hozzám. Szerelmek, életek, vívódások, tanulságok, szép szavak, fogalmak, lelki tusák, mind, amelyeket az írásból kapok. Dallamot, könnyeket és erőt. Históriákat, vidámságot, szomorúságot. Érzelmi töltetet.
És miért szeretlek megírni? Mert velem vagy, amikor senki más és társamat lelem benned. Mert megfogalmazhatok olyat, amit senkinek sem tudok, avagy pont nincs jelen, amikor megosztanám. Talán üzenhetek általad. Támogatsz megértetni az érthetetlent és nyikorogsz a billentyűn, amikor felháborodom. És talán egy-két gondolat megkapja azt, aki olvas. Eljuttathatok barátokhoz és (volt) szerelmekhez olyat, amelyet egykoron kellett volna, de nem tettem. Avagy csak később értettem meg, hogy miről is szólt. Meg olyan jó visszaolvasni és szembesülni. Amikor rádöbbenek, hogy vannak megváltoztathatatlanok és megválaszolhatatlanok. Amikor szembesülök régi önmagammal. És elmosolyodom. Meg amikor szembesülök és rájövök, hogy ebben mit sem változtam és megijedek. Hiszen én vagyok, belém égett, amikor e Világra kijutottam.
Forgatnak még régi könyveket? Amikor már illatoznak a lapok? Amikor letörik a lap csücske, fordítás közben? Amikor régi olvasók aláhúzása és ceruzás jegyzete tarkítja a sorokat? Amikor tudjuk, hogy mennyi, de mennyi eres és reszkető kéz forgatta már? Szeretném, ha a könyvszeretet nem kopna ki belőlem. Hogy még le tudjak ülni úgy a fotelba egy könyvvel a kezemben, hogy nem várok ezer más online hatást. Amikor Radnóti versei megkönnyeznek és várom a szombatot, hátha Meggyesi Gusztáv tárcája életre kel. Hogy még tudok azonosulni főhősökkel, utálhatom a gonoszt és én képzelhetem el hogy milyen ruhába bújt a tündérkirálynő.
És ide menekülhetek, amikor szomorú vagyok. Mert a szomorúság kreatívvá is tehet. Mert a szomorúság érzelem, az érzelem meg alkotásra serkenthet. Így van ez. Ezért is ír sok költő szomorú szerelmes verseket. Mert ki kell kiabálnia, hogy fáj. Meg azt is, hogy szeret. Vagy hogy szeretett, de most nagyon fáj.
Játszhatsz a szavakkal. Varázsolhatsz szavakkal. És közkinccsé teheted. És valakinek majd mást mond, mint amit Te gondoltál, amikor papírra vetetted. De aztán talán az a másik gondolat is értelmezést nyerhet a fejedben. Mert a gondolatod önálló útra tért. Ezért szép az irodalom. Szeretném remélni, hogy örök.
A fénykép nem a szerző tulajdona.
