Io Sono Cosí

Sanyi bácsi utca szomszéd, nagyjából ugyanakkor költöztek a hegyre, amikor én. Mi kutyások, hamar megismerkedünk egymással, a kutya egy tökéletes közeg az ismeretségre, és ha úgy alakul, akkor egy barátságra is. Nem is lett ez másképp a mi esetünkben sem… Szóval először a kerítésen átívelő beszélgetések, követte a kutyás-siserehad testközeli megismertetése, de egy-két közös séta… Tovább »

Szerencsésnek mondhatom magam, mi több, végtelenül. Hogy olyan barátaim vannak, akik. Akik, ha baj van, akkor megtámasztanak, megszeretgetnek, kiabálnak, letolnak, helyretesznek, kioktatnak (mondjuk ezért nem rajongok;)), de a lényeg, hogy ott vannak, amikor érzik, ott kell lenni. Ők, akik látnak téged bánatodban, örömödben, mérgelődve, lent, fent, szerelmesen, szakítósan, megzuhanva, repkedve, mindenhogy. Ők, akik tükröt tartanak,… Tovább »

Felébredtem és minden csupa-csupa hó. Minden. Sötét van még oda kinn, de világítanak a fák. Ennél léleknyugtatóbbat nem nagyon tudok elképzelni legfeljebb a tenger hullámzását, amikor visszatér a sziklákról vagy a homokfövényről. A hó, ha úgy gondoljuk, hogy Isten kreálmánya, akkor az egyik legkedvesebb adománya. Valami olyan némaságot visz a vidékre, a fákra, a házakra, az… Tovább »

Réges rég nem teszek fogadalmakat az Új Év hajnalán. Egyéb iránt sokat. De nem ekkor. Nem hiszek a jelentőségében. A január elseje csendes. Kicsit ködös, borongós, olykor fátyoljával átderengi a Nap. Nincs hideg, hiányzik a hó. Korán sötétedik, még mindig. Jelenleg ez örömmel tölt el, könnyebben ülök le a kanapéra és gondolom át a tegnapot,… Tovább »