Szerencsésnek mondhatom magam, mi több, végtelenül. Hogy olyan barátaim vannak, akik. Akik, ha baj van, akkor megtámasztanak, megszeretgetnek, kiabálnak, letolnak, helyretesznek, kioktatnak (mondjuk ezért nem rajongok;)), de a lényeg, hogy ott vannak, amikor érzik, ott kell lenni. Ők, akik látnak téged bánatodban, örömödben, mérgelődve, lent, fent, szerelmesen, szakítósan, megzuhanva, repkedve, mindenhogy. Ők, akik tükröt tartanak, lecsitítanak, a fejedre koppintanak, ha kell. Ellátnak jótanáccsal, ha szeretnéd hallani, ha nem;). De törődnek veled. És ennél nincs értékesebb. Mert a törődés az, ami a felelősség és a szeretet egyfajta egyvelege.
És rendelkeznek egy olyan képességgel, hogy homlokegyenest más nézőpontból tudnak megvilágítani egy problémát, ami nyomaszt téged. Mert egyikünk sem képes sok dologban túllépni a saját árnyékán. Csak egyikünknek hosszabb az árnyéka, másikunknak rövidebb. Ezáltal ők is kapnak tőlem sok újat, talán általam is megélnek olyan dolgokat, amelyeket máshogy nem tennének.
Ők, akikhez mehetek aludni, ha baj van és vihetem a kispárnám. Akiktől a kutyáim is karácsonyi ajándékot kapnak. Visszatekintünk együtt a múltra, honnan hová fejlődtünk. Együtt nézzük az emlékeinket, együtt nyaraltunk, teleltünk, buliztunk, kalandkodtunk, vagy csak boroztunk a konyhapult felett. De tervezünk is, előre. És de mások vagyunk, beh, de mások néha! Talán pont ez visz minket előre, avagy tart minket össze, mint a mágnes. Néha haragszom rájuk, és biztosan ők is rám. És duzzogok és puffogok, talán ők is;). Mert mindegyikünk máshogy látja. És olykor nehéz elfogadnunk egymás álláspontját. Tanulunk egymástól. De tudjuk, mi így, majd egyszer öregen, megroggyant lábakkal és rezgő kezekkel, a megkopott emlékeinkkel, de barátok leszünk örökre. Köszönöm!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: